Szóval Beatles. Most nagyon-nagyon...ilyenkor mindig Az ember tragédiája jut eszembe- Ádám, aki folyton új eszmékért lelkesült. Valahogy én is így érzem magam. Vannak időszakaim, amikor tisztára rá vagyok kattanva egy zenére, ebből adódóan zenekarra is. A legmókásabb az egészben, hogy van olyan, amikor az adott együttest már korábban is ismertem, de úgy normál fokozaton szerettem. Ezen időszakokban minden szabad vagy épp' nem szabad percemben azt a zenét hallgattam, cikkeket olvastam, képeket gyűjtöttem, fórumokat lestem, mint egy kis megszállott. -.-

Eddig a Beatles a mérhetetlen békét és nyugalmat jelentette nekem. Meg persze a jókedvet. A számaiknak van egy fajta fura varázsa, ami valószínűleg abból adódik, hogy ők a maihoz viszonyítva egészen más világban éltek. Persze akkor is voltak sikítozós rajongók, őrült barmok, jóképű srácok, érzések skáláztak a szívekben ide-oda...de ha megnézünk pld. a 60-as évekből pár fotót, hát még az arcuk, ábrázatuk is egészen más volt az embereknek, mint most. A ruhákról, bútorokról, technikákról nem is beszélve. A Beatles nagyon kiemelkedőt alkotott, ami számomra teljes mértékben megállja a helyét a "modernebb" kedvenceim mellett. Rém unalmas ugyanis hallgatni a bandákat, majd ráeszmélni, hogy kb. tök ugyanolyanok, semmi egyedi. Persze vannak kivételek, ami jó meg szép, de a Beatles egy külön szféra.

Igazából ha megtetszik egy zene, akkor tényleg a zene tetszik, ergó nem, azért, mert de cuki az énekes, a dobos, vagy a mittudoménki. Utána persze jöhet :P. De nem olvasok utánuk állandóan, azért az alap dolgokkal képben vagyok. A Beatles számai egy pár kivételt leszámítva vidámak, hangulatosak (persze a melódiák is azok), így rossz kedv kizárva. Azonban jött a fordulópont. John Lennon halálának pontos körülményeit olvasva eléggé mély pontra kerültem. George Harrisonnal hasonlóképpen voltam. Mivel ezelőtt teljesen a zenéjükre fókuszáltam, nem pedig a háttér infókra.

Nekem Beatles mindig abból a négy fiatal, baromi tehetséges, vidám srácból fog állni, akiket a videókon, képeken látok a 60-as évekből. Ők is változtak az évek során, nem maradtak persze ugyanolyanok, de akkor is...Komolyan néha úgy érzem megszakad a szívem, mikor nézem a róluk készült videókat..Olyan jókedvűek, bolondosak voltak. Sajnálom, hogy kimaradtam abból a korszakból, hogy nem rajonghattam értük a megfelelő időben. Ez most érdekesen hangzott, khm. Igen így is nagyon szerencsésnek érzem magam, hiszen a zenéjük az egyik legjobb dolog az életemben. Nekem csak az fáj, hogy elmúltak azok az idők. Valójában ez természetes, hiszen az élet nem állhat meg. Még is olyan rossz belegondolni, hogy egykor még a zenei világ központjában álltak, utazgattak, fiatalok voltak, sokat nevettek, bolondoztak, élvezték az életet, de vége. Ők legendák, nem lehet róluk sosem megfeledkezni, de az a pezsgés, az a kor nem tér vissza többé sohasem. John és George meghaltak, Paul és Ringo meg sokat változtak azóta. A halál, a múlandóaság a hőseinket is eléri, és ezt nehéz elviselni.

Számomra örökké fiatalok maradnak, és nem halnak meg sohasem.

Egyébként mind a négyüket rettentően imádom, de még is ki kell emelnem valakit. Ő nem más, mint George Harrison. Az egyik videójukban eszméletlen arcokat vág :) Igen megnyerő. A legtöbbet Paul-on szoktam nevetni. Basszus. Azért Ringo is érdekes figura. John meg John. Tökéletes. Pont.

"George Harrison köszönök mindent...és neked is John. Remélem nem baj a tegezés. Remélem jól vagytok. Remélem mindenki jól van, aki meghalt."