"Örvend már ez a táj,
koronás istennője ragyog."

Kicsit nehéz elkezdeni. Azért meg kéne vele probálkozni. Szerelem a kolera idején. Csodálatos. Én úgy sem tudom olyan szépen leírni, mint Márquez. Aki még nem olvasta, annak nem hiszem, hogy jó ötlet elolvasnia ezt a bejegyzést. Az eleje csupán bevezet a kor hangulatába, embereket jellemez és a Márquez-re annyira jellemző részletes és gyönyörű leírások sem maradhatnak el.
"...foszlányai úgy röpködtek a ház falai közt a forró délutánokonm mint valami rothadásra ítélt angyalok."

Inkább a lélektani regényeket kedvelem, a sok történés gyakran elvonja a figyemet a lényegről. Ez nem egy tipikus romantikus regény, ahol végig a fiatalok küzdenek a szerelmükért, s minden olyan egyértelmű, hogy mit miért csinálnak. Itt ez a rész csupán vissza emlékezés, de a múlt történéseire épül az egész mű, viszont a főszereplők ekkora már megöregedtek. Már nem nem hoznak elhamarkodott döntéseket, nem lázadnak.

Szóval ott van Juvenal Urbino az idős orvos, felesége Fermina Daza, az ő hatalmas házuk, és az a bizonyos papagáj, ami miatt Urbino doktor meghal. A regényen végig vonul a halál állandó közelsége.
"Nem halálfélelem volt. Nem: a félelmet már hosszú évek óta magában hordozta, együtt élt vele, az árnyékában is maga után vonszolta, mint egy második árnyékot, azóta, hogy egy éjszaka felriadt valami rossz álomból, és rádöbbent, hogy a halál nem csak állandó eshetőség, hanem azonnal bekövetkezhető valóság is."
Ez volt Urbino doktor utolsó mondata:
"Csak Isten tudja mennyire szerettelek."
És itt kezdődik a visszaemlékezés, Fermina Daza és Florentino kapcsolatának leírása. Valójában nagyon érdekes volt az egész, mivel többnyire csak levélben értekeztek egymással. Florentino lázasan szerette az akkor még 15 éves lányt. Oldalakat írt tele túlfűtött érzelmei hatására. Nem tudott aludni, alig evett. Tömérdek verset is írt, és még szerenádot is adott a lánynak. Fermina kezdetben elutasítónak látszott, de végül teljesen beleszeretett a kissé szerencsétlennek tűnő, ábrándós fiúba. A gond csak az volt, hogy Fermina apja ellenezte a kapcsolatot, így egy hosszú utazásra vitte el lányát, azonban a levél váltások még ekkor sem szakadtak meg, sőt titokban már az eküvőt tervezgették. Mikor Fermina visszatért már 18 volt, de ez idő alatt Florentino csak várt, és végig másra sem tudott gondolni. A piacon találkoztak újra. Ott Fermina elküldte, s csak azt mondta, hogy az egész csupán káprázat volt.

Florentino Ariza kálváriája elkezdődött. Minden olyan csodásan alakult addig, hiszen a távolság ellenére tudta, hogy van értelme az életének, mert a legcsodálatosabb lény, Fermina viszont szereti őt. Már a házat is kitakarította, berendezte a lány számára, hogy semmiben se legyen hiány. És akkor Fermina egy mondatával összetörte az álmait. Vége. Szörnyű lehetett, s talán a legrosszabb az volt, hogy semmi erre utaló jel nem akadt. Azonban Florentino nem adta fel, s egész életében várt, várt Fermina Dazára. A házat érintetlenül hagyta az ő számára, s bár sok viszonya volt más nőkkel tudta, hogy egyik sem érhet Fermina nyomába. És azt is tudta, hogy Juvenal Urbino-nak meg kell halnia ahhoz, hogy ők megint együtt lehesennek.
"Florentino Ariza életében viszont nem volt olyan pillanat, hogy ne gondolt volna Fermina Dazára, attól kezdve, hogy a lány kettejük hosszú és üldözött szerelme után irgalmatlanul kiadta az útját, pedig ötvenegy év, kilenc hónap és négy nap telt el azóta."

folyt.köv.