Nevetségesen szélsőséges vagyok, mármint az ahogy megélek bizonyos dolgokat. Ahogy pld. feltud dobni egy HSM1 (mivel a 2 már nem tetszett, mint már írtam), a SP, egy új labello vagy zene ugyanúgy letud hangolni akármilyen kis apróság. Amikor jó hangulatomban vagyok minden pozitív, de máskor nincs az a személy, aki megtudna állítani, aki hatására abba tudnám hagyni. Nem tudom és nem is akarom. Milyen jó, hogy bordó a padlószönyegem. A ráhulló cseppek meg sem látszódnak rajta. Ilyenkor...mostanában írtam egy ilyet: "...szíve pedig olyan hangosan vert, hogy már azt hitte ki akar szakadni a mellkasából. " Én is gyakran érzem ezt. Vergődik a szerencsétlen...Egy-két, nem tudom hány éve a téglaszín sötétítő függönyömnél álltam, majd leroskadva erőtlenül ütögettem a szép díszpárnákat. Gyűlöltem az egész világot, az embereket, magamat. Mert nem tudtam megoldást találni semmire.

Örülök, hogy olvashatok érdemleges bejegyzéseket is. A külső impulzusok jó hatással vannak rám, mindig új gondolatokat ébresztenek bennem. Kicsit, azért megijedtem, mert majdnem ingereket írtam. Hihetetlen ez a biológia fakt. Szóval gold bejegyzését tovább gondolva - bár már előbb is pont ezen elmélkedtem az úton- azt kérdeztem magamtól, hogy ez meg, hogy lehet? Amerikai mókameséken is feltudok vidulni, másnap meg elalvás előtt nem hagy nyugodni a fiókban heverő p. tudata. És képes vagyok felkelni, sírni, zenét hallgatni közben pedig azt hajtogatom, hogy sajnálom, de nem tudtok segíteni...úgy sajnálom. 

..................................

Meg kéne már szoknom ezt az érzést. Talán mindig is bennem volt, csak hol erősebb, hol gyengébb. Lehet, hogy már csak a bűntudat kopogtatja a szívem, s az meg szerencsétlenül ide-oda verődik a mellkasomban. Lehet, hogy nem akar már hintázni és terhes számára ez az egész cirkusz. Utálom a cirkuszokat. Mindenki csak nevet, mint az őrült. A fények villóznak, szánalmas figurák szédelegnek a porondon, akik legszívesebben elbújnának a világ elől.  A nézők meg csak fütyülnek és a tömeg hullámzik. Bűntudatom van, biztos. Próbálom azt hazudni, hogy minden rendbe jön, és mosolygok, és viccelődök. Ők meg csak azt látják, hogy nincs is baj, hogy én is élek. Mindent elhisznek nekem.