halál

 "A halál törvény, nem büntetés" by Seneca

Igazából a legjobb, ha nem nagyon gondolsz rá, mármint az okés, hogy néha eszedbe jut, és elkezdesz agyalni, hogy hogyan fogsz meghalni, de nem érdemes rajta túl sokat rágódni. Úgy is eljön, és ez így van jól. 

Bár nehéz ezt így kijelenteni, de kár arról ábrándozni, hogy talán nem is fog megtörténi "mi lenne ha" címszóval. Egyszer csak véget ér az élet és utána már semmi nem lesz. Én így hiszem. Az embereknek fája az a tudat, hogy amikor ők már nem lesznek más élni fog, talán boldog is lesz. De ők ekkor már nem lesznek sehol. Virágot kapnak a sírjukra. És? Az csak az élőknek számít. Ők már soha többé nem csinálhatják azt, amit egykor nagyon szeretnek, nem sétálhatnak végig az ősz kavalkádjában. Semmivé válnak, s talán csak az vigasztalja őket, hogy ez mindenkivel megtörténik. Mindenki meghal.

A legtöbben biztos azt remélik, hogy majd vagy 80-90 évesen álmukban halnak meg. Persze, ha ez ilyen könnyű lenne...de lehet, hogy másnap autóbalesetben meghalnak. 

Ott van még  halálon túli élet téma is. Egyesek annyira meg vannak győződve róla, hogy így vagy úgy lesz, közben az egészről fogalmuk sincs. Nem tudhatják, még is olyan magabiztosak. Mit hisznek? A halál csak egy állomás, és majd minden folytatódik tovább mintha mi sem történt volna? Vagy majd újjászületnek, a mennybe jutnak? Nem hiszem.

Ha reálisan akarom nézni a dolgot azt mondom nincs. Meghalunk, és még emlékeznek ránk pár évtizedig, aztán még a sírunk is a semmibe vész egy idő után. Vége. Megöregszünk, ha eljutunk odáig, fájni fog mindenünk, kihagy a memóriánk, nehezen mozgunk, egyéb betegségek kínóznak, gyereknek néznek, és álladóan az elmúlt fiatalságunk után sóvárgunk. Az ember képtelen elviselni ezt a testii-lelki leamortizálódást.